A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ars poetica. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ars poetica. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 2., vasárnap

Festői önvallomás

Ars poetica:
„Az igazi művész nem formát alkot, hanem belső énjéből fakasztja művészetét. A művészet a belső én élete. Az utánzás nem művészet. Az utánzás reprodukció.” – Rabindranath Tagore


  

Nagy  Éva   autodidakta festő vagyok,  alkotói néven Látó Éva, amihez semmi misztériumot nem kötök. Bár nehezen fogadom még most is el. Remélem egyszer megérzem az igazit.
Számomra a látás,  a művészi kifejezés eszköze, hiszen ez útján érinthetem meg azt az élményt, ami a szemem elé tárul. Festményeimet L.É. monogrammal szignálom többnyire. 

Gyermekkori éveimet Szajolban töltöttem, mint egy   öt gyermekes család legkisebbje, rendkívül érzékeny személyiséggel, belső világgal. Mivel a legutolsó, sokszor egyedül játszottam magamra maradva. Rengeteget álmodoztam mindenről, beleszőttem bőven a fantáziámat  egy mesés, színekkel teli képek   álomvilágába. Sokat rajzoltam az óvodás  évektől kezdődően, amelyek elkísértek a nyomdász tanuló évekig, ahol a betűk ismeretét rajzolgattuk Horváth Zoli bácsi oktatása mellett. Elfoglaltságom adott  erőt ahhoz, hogy van szebb és boldogabb világ annál, amelyet akkoriban tapasztaltam meg. 

Aztán az életben csak sodródtam, az álomvilágom szertefoszlott, és nagy sokára, késői éveimre bukkant felszínre az, amit gyermekkorban elnyomtam. Életem tiszta hullámvasút volt,  megérintettem a romlást, a mélységet, magasságot, a vesztést, a káprázatot, örömöt, miközben mindez én voltam, meg nem is, de velem történt. Nem találtam a kiutat egyedül, kerestem a kapaszkodókat.  Forrásom a barátaim és a tanítómesterem volt, nekik köszönhetem a talpra állásomat, a visszanyert lelki egészségemet és azt a fejlődést ami, az élni akarás felé terelt. 

Változásaimat   mentális táncon keresztül éltem meg jó pár év alatt, ami igen változó volt, mert fokozatosan szakadtak le rólam az érzelmi blokkok, amelyeket gyermekkoromtól kezdve hurcoltam. Nehéz volt önmagamat megélni, ide talán felkiáltó jelet is tehetnék.
A lelki, mentális táncban tudatosabb életformám kezdett kibontakozni, mesterem segítsége mellett, és késztetést éreztem arra, hogy lerajzoljam, majd megfessem ezeket az érzésekkel teli mozgásokat. hatásokat, amik egyre közelebb vittek önmagamhoz, majd azokhoz a forrásokhoz, amelyek elvezettek a kibontakozáshoz. 

Így születtek napról napra az újabb alkotásaim  zene mellett, először temperával, ecset használata nélkül, hogy ráérezhessek a színekre, és élvezetessé tegyem a festés örömét. Közben az akvarell, selyem, porpasztell és olajfesték használatával kísérletezgettem  a technikákon belül.  A zeneterápia használatát először ebben a formában tapasztaltam meg. Élményem a festés mellett a felszabadult alkotás, amikor az idő nem létezik, és eggyé válok azzal, amit éppen teszek. Igaz lehet ez minden olyan tevékenységre, amit szeretettel végzünk. 

Remélem a gondolataim ébredést idéznek elő . Tudom sokan keresik a kapaszkodót a kiutat, csak nem tudják, hogyan tegyék meg hozzá az első lépéseket. Az én utam egy lehetőség volt  a sok közül, amely változásra megérettem és nagyon akartam, hogy megtörténjen. Nekem a mozgás és a tánc  a lételemem, ez inspirált, mást,  személyiségéből adódóan más inspirálhatja a változásra. Érdemes megtenni hozzá a lépéseket, mert van kiút akkor is, amikor már elveszettnek tűnik minden. Mégis a legfontosabbnak tartom azt, hogy elsősorban megtanuljuk a felelősség felvállalását önmagunkért is.